Oldal: 1 / 10

Kezdő garnélás érdeklődik... :)

HozzászólásElküldve: 2010.10.18. 13:18
Szerző: jrmitty
Üdv!

Tök kezdő garnélásként tenném meg bátortalan de határozott első lépéseimet, néhány kérdéssel és elő-infóval karöltve.
Cirka 20 éve van mellettem akvárium, kisebb kihagyásokkal, de foglalkoztam sokfélével, tengerivel is, tehát nem tartom magam teljesen kezdőnek.
Ugyanakkor természetesen sosem késő tanulni, és most idejét éreztem hogy belekóstoljak abba az akvarizálásba ahol a garnélák és a növények kerülnek előtérbe.
Már az itt fent lévő és máshol talált információk, cikkek jórészét elolvastam, tanultam (pl hogy miért sikerült rövidtávon kinyírnom az egy éve kísérletképpen vásárolt két darab garnélámat:), de remélem hogy ebben a közösségben találok segítőkész tagokat a további sikerekhez. :)

Tehát. Épp ma érkezett meg a frissen vásárolt AqualEl Shrimp Set 30-as akváriumom, erről szeretnék véleményt kapni, láttam mások is próbálkoztak vele, esetleg vannak-e már tapasztalatok..?
Úgy gondoltam hogy a benne lakó növények a következők lesznek: Staurogyne sp., jávai moha, glossostigma. Szeretnék erről is véleményt, esetleg kifejezetten a Glossostigmáról - a gyári világítás elegendő-e, stb. Jávai mohát szeretném egy másik topikban kitárgyalt módon kötözni, mert nagyon szeretnék egyfajta pázsit-szerű növényt bele, talán ez alkalmas lehet.
Milyen tápok, oldatok, eledelek ajánlhatóak, esetleg kötelezőek, EasyCarbo-ról sok jót hallottam, azt pl biztos szeretnék, hacsak kifejezetten nem ajánljátok. Esetleg más egyéb szükséges..?
Lakóknak Red Cherryket szeretnék, ebből hány fő ajánlható kezdőlétszámnak, valamint hol tudnám beszerezni ésszerű áron? A beállítás és telepítés jövő hónapig biztos eltart (hogy stabilizálódjon, valamint rendesen beinduljon), szóval ők úgyis akörül jönnek majd.
Valamint ezen a vonalon tovább haladva, van-e általatok ismert, netán ajánlható akvarista bolt Mende-Keleti pu. Újpalota -vonalon akinél a fentiek beszerezhetőek? :)

Re: Kezdő garnélás érdeklődik... :)

HozzászólásElküldve: 2010.10.18. 14:01
Szerző: Melinda
Bár én is kezdő vagyok, és nem akarok beleszólni, de ebben a fórumban szinte minden most feltett kérdésedre van egy téma, amiben nagyon sok hasznos válasz is.
Kezdésnek azt mondják kb 10 db garnéla ajánlott minimum (társas lények), amiből már jó esélyel szaporodó képesek is lesznek, és még ha egy kettő valamiért kihullana van esély hogy beinduljon a dolog.

Re: Kezdő garnélás érdeklődik... :)

HozzászólásElküldve: 2010.10.18. 14:11
Szerző: jrmitty
Köszönöm :)

Igyekszem nem feltétlen a minimumra törekedni, tizet alapból gondoltam én is. Van valami számítási vagy hasonló módszer ahogy "per liter" megállapítható?

Re: Kezdő garnélás érdeklődik... :)

HozzászólásElküldve: 2010.10.18. 14:23
Szerző: taksoft
Ha RC-ket akarsz beletenni (RC=red cherry), akkor elég a 10db. Inkább válogasd meg a helyet,hogy honnan veszed. Nézd meg, hogy kinek van itt, és írj neki privátot, hogy van-e eladója.
Az RC elég szapora, ha megfelelőek a tartási körülmények, akkor ~3 hónap alatt duplázódik az állomány.

Viszont ha nem jó állományból veszel, akkor nem fognak bepirosodni, hanem színtelenek, átlátszóak, vagy nagyon halványak maradnak. Ugyanúgy szaporodnak, csak nem lesz örömöd bennük, legalábbis a színükben nem.

Re: Kezdő garnélás érdeklődik... :)

HozzászólásElküldve: 2010.10.18. 14:28
Szerző: jrmitty
Értem :)

Re: Kezdő garnélás érdeklődik... :)

HozzászólásElküldve: 2010.10.18. 15:25
Szerző: Frettner
A jávai moha nem igazán alkalmas "pázsitnak".
Szerintem.

Re: Kezdő garnélás érdeklődik... :)

HozzászólásElküldve: 2010.10.18. 16:05
Szerző: jrmitty
Helyette mit javasolnál?
(idő van, mindent megfontolok :)

Re: Kezdő garnélás érdeklődik... :)

HozzászólásElküldve: 2010.10.18. 16:16
Szerző: ata7
jrmitty írta:Helyette mit javasolnál?
(idő van, mindent megfontolok :)


Bocs,hogy beleszólok,majd Levi kijavít ha nem jót írok,de a "pázsit" csak nagyon sok fénnyel,növénytáppal,CO2-vel lesz szép,illetve ezek kellenek hozzá,hogy egyáltalán megmaradjanak,mint pl Hemianthus Cuba ,Glossostigma és társaik.Na mármost a garnélák nem nagyon kedvelik ezeket a dolgokat,persze lehet látni ilyen akváriumokban is,de kérdés meddig élnek ezekben a garnélák és szaporodnak-e ?

Re: Kezdő garnélás érdeklődik... :)

HozzászólásElküldve: 2010.10.18. 18:18
Szerző: Frettner
Én láttam egyszer egy hihetelen pázsitot, szétvágott és kiterített gömbmoha volt az akvárium alján......
Na, az pázsit!

Kép

Re: Kezdő garnélás érdeklődik... :)

HozzászólásElküldve: 2010.10.18. 18:46
Szerző: xman
Ha jól emlékszem TRK-nak egyik akváriumában láttam egy ilyen gömbalgával beterített aljzatot nagyon jól néz ki.
Akvaristán a profiljában megtudjátok nézni!

Norbi