első garni nano

A fórumtagok akváriumai

Re: első garni nano

HozzászólásSzerző: hszilvia » 2012.04.16. 11:19

Közben gondolkozom milyen garnikat tartsak benne és nagyon tetszenek mind a CRS és a CBS garnik. Itt a forumon találtam is egy olyan topicot, ahol a kettőnek az együtt tartásáról írnak. A vélemények megoszlanak ezért kérnék egy kis megerősítést hogy az alábbi elképzelésem működhet és szép egyedeket kaphatok szaporulatból.

Szóval az elképzelésem, együtt tartanám a kettőt, szaporulatból azokat amiken látszik a vegyes jelleg átraknám a nagy akváriumomba, ahol sakura, red cherry és amano van. Úgy tudom, hogy velük nem tudnak összeívni. Ha jól értelmeztem, akkor a CRS és a CBS garnik együtt tartása során ezen "hibás" színezetű egyedek aránya 5-8%. Ez elég elenyészőnek tűnik nekem, viszont az együtt tartás előnye lehet az erősebb színezet mindkettőnél.

Másik kérdés ami felvetődött bennem, hogy ha a fenti verziót veszem alapul, akkor hány darabbal érdemes kezdenem? Szintén olvasgatásokból az jött le nekem, hogy együtt tartás során inkább a CRS-ek legyenek többen, így arra gondoltam, hogy 6-7 CRS és 2-3 CBS lenne kezdésnek. Vagy esetleg ez elég kevés? Mennyi amugy a max amit még egy ekkora akváriumban tarthatok? Természetesen ugy, hogy jól is érzik magukat. Ha nagyon szaporodnának akkor természetesen el fogok belőlük adni vagy átrakok belőlük a nagyobb akiba.
hszilvia
CRS C
 
Hozzászólások: 72
Csatlakozott: 2012.04.13. 11:43

Re: első garni nano

HozzászólásSzerző: Frettner » 2012.04.16. 17:12

Tarthatod együtt, szerintem 4-6 CBS és 6-8 CRS jól érezné magát. Kezdésnek elég is. Simán felszaporodnak 40-50 darabra .... nekem kb. annyi volt a határ a 15 literben. Utána valahogy leállnak, talán a nagy népsűrűség miatti stressz lehet az oka. Akkor áttelepítettem öket egy nagyobb akváriumba, és újra elkezdtek szaporodni.
Avatar
Frettner
King kong
 
Hozzászólások: 1208
Csatlakozott: 2010.08.14. 21:20
Tartózkodási hely: Budapest/immonette@freemail.hu/

Re: első garni nano

HozzászólásSzerző: hszilvia » 2012.04.16. 19:47

köszönöm ez megnyugtató, hogy nem lőttem nagyon mellé az elképzelésemmel :)

ma mikor hazaértem láttam, hogy a pogon pár helyen megjelent a fonalalga. gondolom atól, hogy a nagy aki vizével lett tegnap 2/3 részt feltöltve, abban meg volt GA micro és macro a heti adag. Most nyomtam az akiba 4 ml carbot, még ugyis benne a növényeken kivül semmi. a világítás - 7 W led- amugy 16.40-22-40ig megy. 6 óra. lehet kicsit lentebb kellene vennem? nem tűnik soknak.
mértem vízparamétereket is.
a ph: 6.5-7 között
gh: 6
kh:3

szeritem jók a paraméterek. majd még lehet mérek egy nitrát szintet is gyorsan ma.
holnap vízcsere, 50%-ot cserélek, kb 7 litert, aminel 2/3-a RO lesz, 1/3 csapvíz. seachem prime-al kezelem majd mielőtt betöltöm.
a víz még nem az igazi "szemre", de ez még normális :) holnapi vízcsere után megy majd még kevés carbo a vízbe, tápot nem adok, mert szerintem még lesz elég a vízcsere után is a vízben.
hszilvia
CRS C
 
Hozzászólások: 72
Csatlakozott: 2012.04.13. 11:43

Re: első garni nano

HozzászólásSzerző: Frettner » 2012.04.16. 20:20

A Carbot told rá direktben a fonálalgára egy fecskendővel. Azt nem szereti.
Amúgy a pH jó, a gH-t le kell vinni 4-5 közé, a kH-t 0-1 re.
Avatar
Frettner
King kong
 
Hozzászólások: 1208
Csatlakozott: 2010.08.14. 21:20
Tartózkodási hely: Budapest/immonette@freemail.hu/

Re: első garni nano

HozzászólásSzerző: hszilvia » 2012.04.16. 21:06

Ok. Akkor a holnapi vízcsere után megkapja az alga a carboinjekciót :)
Bízom benne, hogy a holnapi vízcserével lentebb megy még a GH és a KH.
De amugy jól tudom, hogy a garnik is lelegelik? Vagy ez csak az amanokra igaz? (a nagy akiban azok is vannak és elég szorgalmasak)
hszilvia
CRS C
 
Hozzászólások: 72
Csatlakozott: 2012.04.13. 11:43

Re: első garni nano

HozzászólásSzerző: Keiron » 2012.04.17. 12:09

Sajnos a fonal algát egyik garni sem eszi meg, még az Amano sem. Ha a szűrést tudod erősíteni az segíthet, mert tudtommal nem szereti az erős áramlást.
Keiron
Panda
 
Hozzászólások: 381
Csatlakozott: 2011.10.19. 07:07
Tartózkodási hely: Budapest, e-mail:fzseni@gmail.com

Re: első garni nano

HozzászólásSzerző: hszilvia » 2012.04.17. 14:01

Nem tudok változtatni a belsőszűrő teljesítményén, hogy nagyobb legyen az áramlás. De majd meglátjuk hogy a mai vízcsere és a plusz carbo adag milyen eredményt hoz.
hszilvia
CRS C
 
Hozzászólások: 72
Csatlakozott: 2012.04.13. 11:43

Re: első garni nano

HozzászólásSzerző: hszilvia » 2012.04.17. 20:03

Megvolt a vízcsere, 2/3 RO-1/3 csapvíz, majd az egész kezelve seachem prime-al. A megjelent kis fonalalgák nem lettek többen, egyelőre még láthatóan nem kevesebb. vizcsere után rányomtam a kritikus helyekre a carbot és kapott még pár csepp pyton git-et is az aki.tápot továbbra sem kapnak, majd a következő vizcsere után. a gyökéren megjelent a "szokásos" fehér trutyi, mert persze annyi eszem nem volt, hogy mielőtt beraktam volna az akiba leecseteljem phyton git-tel vagy carboval. :) most már mindegy, vizcsere előtt fogkefével ledörzsöltem és leszívtam a vízzel együtt a lejövő darabkákat. a mohák kezdenek életre kelni. a pogok még nem annyira. remélem hamarosan ők is. a mini valisneria tő helyett bacopat raktam inkább hátulra, mert abból volt nagyobb példány fölösbe.
Következő vízcsere csütörtökön, addigis egy kép :) sok változás nincsen rajta, max a víz tisztább láthatóan.

Kép
hszilvia
CRS C
 
Hozzászólások: 72
Csatlakozott: 2012.04.13. 11:43

Re: első garni nano

HozzászólásSzerző: Keiron » 2012.04.17. 21:13

A fehér "trutyi"-val semmi gond, azt a garnik nagy örömmel elrendezik.
Keiron
Panda
 
Hozzászólások: 381
Csatlakozott: 2011.10.19. 07:07
Tartózkodási hely: Budapest, e-mail:fzseni@gmail.com

Re: első garni nano

HozzászólásSzerző: hszilvia » 2012.04.18. 09:42

Keiron írta:A fehér "trutyi"-val semmi gond, azt a garnik nagy örömmel elrendezik.


Igen, tudom, csak még kb 2 hét mire bekerülnek a garnik és addig nem akarom "növeszteni" ezt a fehér penész szerű valamit. Majd ha már benn vannak, akkor ők sikálják le, nem én :)

Még egy kérdés. Ha már benn lesznek a garnik, akkor a heti 50%-ot érdemes heti 30%-ra csökkenteni? Gondolok itt a viszonylag nagy mennyiségű csere okozta esetleges vízparaméter változások az érzékenyebbeket veszélyeztethetik. Vagy az 50% azért szükséges a vízminőség fenntartásában.
hszilvia
CRS C
 
Hozzászólások: 72
Csatlakozott: 2012.04.13. 11:43

ElőzőKövetkező

Vissza: Akváriumaink

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 9 vendég

cron