Oldal: 1 / 2

stevo

HozzászólásElküldve: 2011.03.20. 00:31
Szerző: stevo
Sziasztok Garnélások!

Tóth István vagyok, 25-höz közelítek idén, de a barátaim szerint, ha megérem azt a kort, aminek kinézek hosszú életem lesz ;) (Mit várjak az ellenségeimtől, ha ezt kapom a barátaimtól, ugye?) Budapesten élek, egyetemi padokat hol koptatom, hol nem :P. Szakmám szerint építészmérnök leszek, de érdekel a számítástechnika, terrarisztika és legfőképp az akvarisztika, azon belül is inkább a növényes/garnélás vonalat szeretném majd egyszer erősíteni.

Hol is kezdődött az egész? Talán x évvel ezelőtt, amikor is voltak akváriumaim. Tartottam guppikat, voltak teknőseim, sőt még a gőtékkel is foglalkoztam. Aztán sajnos parkolópályára került az egész. Egészen tavaly késő őszig, amikor is, elkapott a gépszíj, és beleástam magam az internet sötét bugyraiba, mindenféle okosságokat olvastam, barátnőmet szinte kikészítettem már, és akkor még csak kapisgáltam.
Akváriumomat még nem publikálom, mert nem áll olyan szinten, ahogy szeretném. De a közeljövőben mindenképp pótolom a hiányosságaimat. Most még sokáig csak olvasok, fórumon tanulok, ugyanis van némi lemaradásom garnélás tudományok terén. ;)

Nagyon megfogott ez a "pici" magyar garnélás társadalom/hangulat, szóval gyakori vendég leszek itt is, nemcsak akvakertészen. :D

Re: stevo

HozzászólásElküldve: 2011.03.20. 00:41
Szerző: Levinen
Isten hozott Stevo! Pont ilyen lelkes és jó arcokra van szüksége a fórumnak. Sok sikert szeretnék kívánni és érezd jól magad a "pici" magyar garnélás társadalomban! ;)

Re: stevo

HozzászólásElküldve: 2011.03.20. 18:02
Szerző: stevo
Köszi szépen. ;) Reméljük minél előbb bele tudok vágni a "nagy" projektbe, csak még technikai akadályok vannak. :P

Re: stevo

HozzászólásElküldve: 2011.03.20. 18:23
Szerző: feca101
Üdv Pisti!

Re: stevo

HozzászólásElküldve: 2011.03.21. 19:30
Szerző: szentgyo
Üdv köztünk, örülök hogy tetszik a fórum!

Re: stevo

HozzászólásElküldve: 2011.03.21. 19:54
Szerző: dobti
Üdv a fórumon!
Ami a barátnő-kikészítést illeti... ismerős a helyzet :D :lol:

Re: stevo

HozzászólásElküldve: 2011.03.21. 20:44
Szerző: stevo
dobti írta:Üdv a fórumon!
Ami a barátnő-kikészítést illeti... ismerős a helyzet :D :lol:

Amúgy rájöttem, hogy ez az első fokozat/stádium. Amikor az agyára megy, aztán jön a második amikor látja, hogy ez egész jó, és tetszik neki. Ezután jön a 3. fokozat amikor már Ő is picit képben van, a negyedik és utolsó stádium, amikor azt mondja, hogy Ő is szeretne egyet! :D Ez utóbbi hamarosan kialakul nála ;)

Re: stevo

HozzászólásElküldve: 2011.03.21. 21:30
Szerző: brutalmonk
Üdv a fórumon!

ÉN is építészhallgató vagyok, melyik egyetemre jársz? Én Yblös vagyok.. .:]

Sok sikert a garnizáshoz.

Re: stevo

HozzászólásElküldve: 2011.03.21. 21:41
Szerző: stevo
brutalmonk írta:Üdv a fórumon!
ÉN is építészhallgató vagyok, melyik egyetemre jársz? Én Yblös vagyok.. .:]
Sok sikert a garnizáshoz.


KOLLÉGA! Én is! :D Mikor kezdted? Én 2006... Jaja jól számolsz az 4+1 :D Lehet ismerjük is egymást...

Re: stevo

HozzászólásElküldve: 2011.03.21. 21:45
Szerző: brutalmonk
én 2007.. de van még nekem is :]
no, majd tudunk csereberélni a büfében :D
(épszerk gyakon együtt vagyunk azthiszem! :D )