Sziasztok,
a téma lezárásaként megírnám az aktuális helyzetet, mert úgy tűnik megoldódott a helyzet.
Szóval a két lilás, kékes elhalás utáni második és harmadik napon 1-1 Sakura meghalt, de "hagyományosnak" tűnő módon.

A mért paraméterek ugyanazok voltak, mint korábban. GA-ban Viktorral és Nigroval átbeszéltük a dolgot, majd megmértük a víz paramétereit, és ugyan az jött ki, mint amit itthon mértem. Néztünk egy TDS-t, ami az akváriumban és a csapvízben is 240 volt. Igazi okot nem találtunk ki.
Az eredetileg 10 fős csapatból 6 maradt, ehhez vettem még 15-öt. Ezzel gyakorlatilag úgy néz ki, hogy megoldódott a probléma. Igazából az első 10 sakura nagyon be volt lassulva, mintha egész nap csak aludtak volna, alig mozogtak. Viszont a megnövelt csapat hatására teljesen feléledtek, jönnek mennek, esznek, motoszkálnak.

Ez már így van egy ideje, és nem látom, hogy bármi bajuk lenne, elhullás sincs.

Igazából arra tudok gondolni -, és Viktorékkal sem volt jobb ötletünk -, hogy egy 100 L-es akváriumban 10 főnyi sakura nem tud csapatot képezni, és depressziósok voltak.
Ami még változott az akváriumban az:
- Zárt tetőt nyitott világításra cseréltem, így nem fűt (annyira) a világítás,
- Vízcseréknél nem közvetlenül az akváriumba megy a víz, hanem 1-2 órával előtte egy 30 L-es hordóba, ahol beállítom, hogy olyan meleg legyen a víz, mint az akváriumban, összekeverem Seachem Prime-al, majd a külső szűrő beszívó ágával innen szivattyúzom az akváriumba a vizet (lassan, csöpögtetve). De amíg kevesen voltak a sakurák, addig ezzel a vízcserés módszerrel is rosszul festettek a sakurák, depressziósok voltak.
Köszönöm mindenkinek, aki segített a problémámmal.