lazioforever garnélása

A fórumtagok akváriumai

lazioforever garnélása

HozzászólásSzerző: lazioforever » 2013.01.15. 11:25

Sziasztok.

Végre eljutottam oda, hogy az akvárium beüzemelve áll a szobámban, így gondoltam, nyitok neki egy témát. :D
Ez az első akvarisztikai próbálkozásom, még nem voltak halaim, garnéláim meg pláne. Szeptemberben jött az ötlet, hogy fel kéne dobni egy kicsit a szobát egy kis élettel. Először elkezdtem nézegetni a 60-70l körüli akváriumokat, de már akkor is a hely volt a gond. Nem volt hová tenni. Aztán ráakadtam ezekre a kis élőlényekre. Rögtön magával ragadtak a kis nano akváriumok, bennük pedig a garnélák. Gondoltam, ez kell nekem!

Így bele is ástam magamat a dolgokba, és 3 hónapnyi kutakodás után eljutottam oda, hogy megrendeltem az akváriumomat egy webshopról. Karácsony előtt meg is jött, mégis csak most hétvégén jutottam el oda, hogy berendezzem. Hiába, kellett egy kis idő, míg összeszedtem a növényeket, aljzatot, dekorációt. Összesen 4 boltból lettek összeválogatva, a garnik pedig egy ötödikből lesznek majd, szóval bejártam a környéket dögivel. :lol:

A fő szempontom, mint jó pár embernek, a takarékosság volt, minél kevesebb pénzből egy nano akvárium. Persze azért ízlésesen. Most elsősorban azért mutatom meg nektek, hogy egy ilyen low-tech akváriumról mi a véleményetek, fenntartható-e ez hosszútávon. És természetesen a véleményetekre is kíváncsi vagyok, hogy hogy sikerült.

Húú, ez kicsit hosszú rizsa lett. Inkább folytatom az akvárium paramétereivel, és a berendezéssel.

Akvárium: Aquael Shrimp Set 30l, 29x29x35 cm
Világítás: - A szetthez kapott 11W-os lámpa, jelenleg napi 8 óra folyamatos világítás, aztán később meglátjuk, mi lesz (reméljük, bírja egy ideig)
Szűrés: A szetthez kapott Aquael Pat mini szivacsos szűrő, 400l/h (eléggé nagy áramlást csinál jelenleg, lehet, hogy visszafojtom majd egy kicsit)
Dekoráció:
- 1db Mopani gyökér
- 1db vasfa, nem tudni pontosan, milyen fa
- 1db kavics, ami kb 5 éve a polcomon hevert, és nem mészkő (jávai moha kötözése céljából került bele az aksiba)

Talaj: - JBL Manado 3l (kicsit kevés a 3l, ezért is a képeken majd látható elrendezés)

Növények:
- Bacopa monnieri (ebben nem vagyok biztos, hogy tényleg az) - eredetileg Microsorium pteropust akartam, de az sajnos elfogyott, így ő maradt, reméljük, bírja a strapát
- Cryptocoryne becketii/Beckett vizikelyhe
- Taxiphyllum barbieri/Jávai moha (a már említett kőre kötözve egy része, a másik része pedig a mopani gyökérre)
- Cladophora aegagropila/Gömbalga

Tápozás: egyelőre nem tervezem, mint említettem, minimál körülményekben gondolkodom. Egy kicsit mondjuk aggódom a Bacopa miatt, de utánaolvastam, elvileg bírnia kell.


Azt hiszem, jöhetnek a képek. Mivel elég amatőr vagyok, a tanácsokat nagyon szívesen fogadom. A képek egyébként mobillal készültek, sajnos nincs itthon digitális fényképezőgép. Ebből kifolyólag eléggé rossz minőségűek lesznek sajnos.

Íme:
Kép

Kép

Kép

Oldalról:
Kép

Kép

Remélem, lesz, akinek tetszik ez a minimál összeállítás. A későbbiekben még teszek majd fel képet, ha változás történik.
Avatar
lazioforever
Hinomaru
 
Hozzászólások: 104
Csatlakozott: 2012.11.19. 15:36
Tartózkodási hely: Szombathely

Re: lazioforever garnélása

HozzászólásSzerző: szentgyo » 2013.01.15. 11:49

Szia,

Teljesen jó lett az akvárium! Esetleg ha teljesen garnélásnak szánod, akkor én tennék bele egy kis mohát még, azt szeretik a garnik.

Fontos, hogy mielőtt mennek bele a garnélák, járasd így üresen, természetesen szűréssel kb 1 hónapig.
Avatar
szentgyo
Adminisztrátor
 
Hozzászólások: 1483
Csatlakozott: 2010.08.09. 22:12
Tartózkodási hely: Budapest

Re: lazioforever garnélása

HozzászólásSzerző: boomo » 2013.01.15. 12:39

Gratula hozzá ! :D
boomo
Mosura
 
Hozzászólások: 177
Csatlakozott: 2012.08.17. 18:10
Tartózkodási hely: Budapest xyfono@gmail.com

Re: lazioforever garnélása

HozzászólásSzerző: hunya64 » 2013.01.15. 13:45

Szerintem is szép lett! De a garnélákkal nagyon kell vigyázni. Az első akváriumot addig nézegeti az ember, hogy észre sem veszi, és már a hatodikat készíti. :)
hunya64
Red cherry
 
Hozzászólások: 10
Csatlakozott: 2012.11.29. 16:55
Tartózkodási hely: Pesterzsébet hunya.l@freemail.hu

Re: lazioforever garnélása

HozzászólásSzerző: Beni » 2013.01.15. 19:54

A vízikehely tövénél mi az a világos izé? Nem szedtél le mindent a gyökeréről esetleg? :o
A szűrődet fojtsad le nyugodtan, rengeteg az a 400 l/h vízforgatás 30 literre! Nálam a 10 literest 60 l/h-val forgatja egy akasztós, és bőven elég, Nálad se legyen centrifuga arra figyelj. Valamint az ecsetalga is szereti az erős áramlást, ha valahol esetleg elkezd nőni, akkor fojts még a szűrőn.
A berendezés elég nyitott, szellős lett, lesz terük kotorászni majd a garniknak! :D Milyen manadoba ültetni? Már sok embertől hallottam, hogy rettenet, de kíváncsi vagyok, hogy egy full kezdőnek mi a véleménye róla.
Látom elég messze laksz, de ha esetleg Tatabánya felé jársz, adok egy vödörnyi növényt szívesen, de talán egy tucat sakura garnélát is... :D
Beni
Mosura
 
Hozzászólások: 182
Csatlakozott: 2012.08.19. 07:21
Tartózkodási hely: Tatabánya mail: beni_p@vipmail.hu

Re: lazioforever garnélása

HozzászólásSzerző: lazioforever » 2013.01.15. 21:12

Kösz szépen a gratulációkat. Örülök, hogy rajtam kívül másnak is tetszik az elrendezés.

Szentgyo: Igen, az eredeti elképzelésem az, hogy csak garnélák lesznek benne, de hogy milyenek, az jó kérdés. Lehet, hogy valamilyen Babaulti, és pár Amano. Még meglátom, van 4 hetem gondolkodni. :D
Természetesen a szűrő Non-Stop megy. Lehet, hogy a képeken nem látszik, de van jávai moha kötözve a mopani gyökér mögé is. Nem csak középmagasan van rajta, hanem van egy kinyúlása hátrafelé, és azon eléggé tisztességes mennyiségű jávai moha van. Gondoltam, oda majd el tudnak vonulni a világ elől, ha akarnak. :lol:

hunya64: Hát, ki tudja, mit hoz a jövő. Lehet, hogy lesz még folytatása a jövőben. ;)

Beni: A vizikehely töve ilyen fehér, fene tudja, miért. A gyökere kiáll minimálisan a talajból, a Manado miatt. Indítás óta 4x igazgattam meg a talajt a Crypto körül, mégis előjön egy kicsit a gyökere. Pedig 7 cm a talaj alatta. 4. temetgetés után meguntam, és így hagytam. Amúgy elég masszívan kapaszkodik a talajba. Mondjuk őt éri a legnagyobb sodrás, vissza lesz valószínűleg fojtva a szűrő. Próbáltam állítgatni a lapátját, de még így a legjobb, ahogy most van, a fal felé fordítva. Mondjuk úgy vagyok vele, hogy majd telítődik idővel a szivacs, és csökken majd a forgatása.

A Manado. Hát, mit is mondjak. A színe, az ára, és az, hogy a garnélák alá ideális, tette tetszetőssé nekem. Nem bántam meg, hogy ezt választottam, de ha lesz következő akváriumom, biztos, hogy nem ez lesz benne. Az ültetés szenvedés volt, hiába a kevés növény. A Bacopa-t szálanként kellett belenyomkodni, na az ha 10x nem jött ki feltöltés közben, akkor egyszer sem. Persze lehet, hogy én voltam szerencsétlen. :lol:
Még most is eléggé könnyeden álldogálnak a talajban, remélem, idővel meggyökeresednek kicsit jobban.
Egyébként úgy vagyok a növényekkel, hogy egyszer elég ennyi, hátha még terebélyesednek majd egy kicsit. És számítok a jávai mohám előretörésére növés terén. :D

Kösz szépen a felajánlást, sajnos nem igen járok arra, de ha esetleg úgy alakul, majd érdeklődöm nálad. ;)


Apropó, tudnátok tippet adni, hogy indítás után milyen gyakorta cseréljek vizet, és mennyit? Én az alap heti 30%-ra gondoltam, de lehet, hogy gyakrabban kéne még így az elején?
És még egy kérdés: az aksi stabilan tartja a 22-23 fokot, egyelőre nem üzemeltem be a szetthez kapott fix fűtőt. Szerintetek elég ekkora hőmérséklet, vagy azért rakjam be a fűtőt? Ha jól olvastam a fórumon, az itteni tapasztalatok szerint 3-4 fokot dob rajta, ha egész nap megy.
Avatar
lazioforever
Hinomaru
 
Hozzászólások: 104
Csatlakozott: 2012.11.19. 15:36
Tartózkodási hely: Szombathely

Re: lazioforever garnélása

HozzászólásSzerző: hunya64 » 2013.01.15. 22:22

A kevésbé macerás, csapvízben tartható garnéláknak szerintem a szobahőmérséklet megfelel. Inkább a nyári meleg szokott gond lenni. ( Szerintem )
hunya64
Red cherry
 
Hozzászólások: 10
Csatlakozott: 2012.11.29. 16:55
Tartózkodási hely: Pesterzsébet hunya.l@freemail.hu

Re: lazioforever garnélása

HozzászólásSzerző: Beni » 2013.01.16. 18:52

A vízcserét érdemes az elején sűrűn csinálni. Az első héten két naponta, a második héttől heti kétszer, és kb a negyedik héttől elég már csak hetente. Amíg nincsenek garnélák, nyugodtan cserélj mindig 50%-ot, ha már lesznek, akkor inkább kicsit kevesebbet, úgy heti 30% körül.
Beni
Mosura
 
Hozzászólások: 182
Csatlakozott: 2012.08.19. 07:21
Tartózkodási hely: Tatabánya mail: beni_p@vipmail.hu

Re: lazioforever garnélása

HozzászólásSzerző: lazioforever » 2013.01.16. 19:25

A vízcserét érdemes az elején sűrűn csinálni. Az első héten két naponta, a második héttől heti kétszer, és kb a negyedik héttől elég már csak hetente. Amíg nincsenek garnélák, nyugodtan cserélj mindig 50%-ot, ha már lesznek, akkor inkább kicsit kevesebbet, úgy heti 30% körül.


Köszi a tippet, ezek szerint fogok eljárni. :)

Egy kis új infó az aksimról:
- A 400 l/h-s szűrőt kicsit visszafojtottam, nem bírtam nézni, ahogy "lökködi" a Crypto-t.
- Továbbá végre sikerült rendesen betakarni a Manadoval a Crypto tövét. Apró sikerélmény, de első akváriumnál mindennek örül az ember. :lol:
- Ó, és még valami. A mopani gyökeret belepte egy kicsit a fehér penész, igyekszem kivárni, míg elmúlik.
Avatar
lazioforever
Hinomaru
 
Hozzászólások: 104
Csatlakozott: 2012.11.19. 15:36
Tartózkodási hely: Szombathely

Re: lazioforever garnélása

HozzászólásSzerző: manusz501 » 2013.01.16. 21:03

Helló
Láttam hogy írtad hogy 4 boltot is megnéztél és az 5.-ben lesznek garnélák mi a boltnak a neve?mert én Szombathelyen 2 boltban voltam és csak az 1-ik boltban volt garnéla de azt mondták hogy csak Red Cherry és Amanot szoktak hozni
manusz501
CRS C
 
Hozzászólások: 52
Csatlakozott: 2012.03.10. 21:38

Következő

Vissza: Akváriumaink

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 2 vendég